Ki vagyok én? Spirituális önismeret az önmegvalósításban

Ki vagyok én? Találkozás önmagunkkal a spirituális önismeret ösvényén

 
Ki vagyok én? Vannak, akik halálukig keresik rá a választ. Sok mindent tanulhatunk az egyetemeken. Kivéve azt, hogy ki vagyok én, és mi a lélek. Hogyan is beszélhetnénk önvalóról a spirituális önismeret ösvényén, ha nem vagyunk tisztában az alapvető fogalmakkal? Nem véletlenül ezek a Védanta szútra első szavai: athato brahma jigyasa:
 
„Eljött az idő, hogy tudakozódjunk a Lélek felől.”
 
Mutatjuk, mit mond a védikus irodalom az önvalóról.
 
Az időn, téren és anyagon túl létező transzcendentális valóságot csak akkor láthatjuk, érhetjük el, ha ez a tudás a megfelelő hozzáállás révén megnyilvánul számunkra. Valósnak hitt tapasztalataink nagy része hamis valóságot kreál, mely csupán az illúzió függvénye. Ha még azzal sem vagyunk tisztában, hogy kik vagyunk, mit is mondhatnánk a valós világról?
 
Az ősi védikus filozófia határozott különbséget tesz az anyagi test valamint a lélek között, melynek egyik tulajdonsága a tudat. Nézzük részletesebben!
 

Ki vagyok én? Lélek vagyok

 
Ki vagy? Ha megkérdezünk valakit, elsősorban a nevét mondja. Felsorolja korát, nemét, nemzetiségét, foglalkozását stb. Ezek mind a testet jellemző tulajdonságok. Ki vagy? Az irodalomban is rendszeresen felbukkan. „Lélek vagyok, élni szeretnék!” – írta Radnóti.
 
A pszichológia is keresi a választ. A pszichológiát gyakran nevezik lélektannak, ez helytelen megközelítés. A psziché görög ( ψυχή ) szó alapjelentése: élet, lélek, de pillangót is jelent. A lelket pillangónak is szokták ábrázolni, amint a halál pillanatában kiröppen a testből. A lélektan valójában a transzcendentális lélek és Isten kapcsolata. Nem határozható meg anyagi fogalmakkal, teljesen spirituális téma.
 

Az egyéni és a Legfelsőbb lélek

 
A Védák különbséget tesznek a lélek és a Felsőlélek között. Minden élőlény egyéni lélek, szanszkritul átma. Isten a Legfelsőbb lelki személy, egyik aspektusa a Felsőlélek vagy Paramátma.
 
„Az anyagi testben van egy másik, egy transzcendentális élvező is − az Úr, a Legfelsőbb birtokos, aki felülvigyázóként és engedélyezőként létezik, s akit Felsőlélekként ismernek.”
Bhagavad-gítá 13.23.
 
Az egyéni lélek és a Felsőlélek minden élőlény szívében jelen van. Isten oly kegyes, hogy minden születésében elkíséri az egyéni lelket. Mindig ott van mellette, tanúja tetteinek, szándékainak, annak ellenére, hogy az élőlény nem tudatos erről.
 
 

Az upanisadok híres madár hasonlata

 
A Mundaka (3.1-2.) és a Svetesvatara Upanisad (4.6-7.) is közli ezt a hasonlatot:
 
„Az egyéni lélek és a Felsőlélek, az Istenség Legfelsőbb Személyisége olyanok, mint két barátságos madár, akik ugyanazon a fán ülnek. Az egyik madár, az egyéni lélek a fa gyümölcsét kóstolgatja, a másik csak figyeli barátját.
Bár a két madár ugyanazon a fán ül, a csipegető, a fa gyümölcsét élvező madár aggódik és rosszkedvű. De ha valamilyen módon tekintetét barátja, az Úr felé fordítja, és megismeri az Ő dicsőségét, akkor a szenvedő madár egyszerre megszabadul minden aggodalomtól.”
 
Madárhasolnlat az önmegvalósításról
 

Lélek vagyok, és örökkévaló

 
Az upanisadok egyértelműen kijelentik, hogy a lélek születés és halál nélküli, örökké létező. A Katha Upanisad I.2.18. verse így szól:
 
„A valódi Én soha nem születik; és soha meg nem hal; soha meg nem szűnik, sem nem jön létre, hiszen mindig létezett. Ősi, örök, ha a test meg is hal, ő meg nem ölhető.”
 
Bhagavad-gítá 2.20. szinte szóról szóra ezt ismétli:
 
„A lélek nem ismer sem születést, sem halált, ha már létezett többé meg nem szűnhet, nem-született, örökkévaló, mindig-létező, halhatatlan és ősi, s ha a testet meg is ölik, ő meg nem ölhető.”
 
Az upanisad-irodalom és a Bhagavad-gítá a lélekvándorlást is pontosan ismerteti:
 
„Ahogyan a falevél végére érő csiga átmászik egy másikra, úgy hagyja el a lélek a testet, és belép egy másikba.” (Brhadaranjaka Upanisad 4.4.3-4.)
 
„Miként az ember leveti elnyűtt ruháit, s újakat ölt magára, úgy adja fel a lélek is az öreg és hasznavehetetlen testeket, hogy újakat fogadjon el helyükbe.” (Bg.2.22.)
 

Az elme és az intelligencia helye a spirituális önismeret tudományában

 
A Jadzsur-véda része, a Nárájana upanisad leírja, hogy Nárájanától lett a prána (életerő), az elme és az érzékek. Nárájana, a Legfelsőbb egyik neve. A nara+ajana két jelentése:
 
„Aki minden lélek (nára) vándorlását (ajana) ismeri”. „Aki minden lélek (nára) menedéke (ajana).”
 
Tudnunk kell, hogy az elme és az intelligencia is az anyagi test része. Az érzékszervek a különféle idegpályákon információkat küldenek az agyba.
 
Az elme reagál. Az elme, a finom-fizikai szerv az agy a durva-fizikai szerv, de a lélek jelenléte nélkül egyik sem működik. Amikor az élőlény feldolgozza az érzékeken keresztül kapott információt, az elme képességeit használja fel. Vagyis az érzékek számára kellemes dolgokat az elme előtérbe helyezi, a kellemetlennek vélteket elutasítja.
 
Az elme az érzékek felett áll, de az ember hatodik, belső érzékének is hívják. A gondolkodás, az akarat és az érzelmek központja. Az elme a korábbi tapasztalatok alapján 2 kategóriát és ennek árnyalatait állítja fel: vonz, taszít. Az elme számtalan dolgot felkínál, ugyanakkor nem tudja eldönteni, hogy mire törekedjünk. Ez az intelligencia vagy értelem feladata.
 
Az intelligencia − szanszkritul buddhi − az elme megkülönböztető képessége. A fejlett intelligenciájú személy élete kevesebb ballépéssel jár, mert szabályozza és megfékezi az elme kitalációit.
 
Cselekvéskor az intelligencia döntését 4 ok idézheti elő, az alacsonyabb szinttől a fejlettig:
 
  • a büntetéstől való félelem, 
  • korábbi tapasztalatai erre késztetik, 
  • valaki hallja, hogy mit tegyen, belátja és elfogadja, 
  • a legfontosabb pedig a szeretet: fel sem merül benne, hogy másként kell tenni, mert minden élőlény jóléte és Isten szolgálata vezérli.
 
A Védák egyik legfontosabb tanácsa: az elme fegyelmezése
Az ész, vagyis az elme − szanszkritul manas − tapasztalataink alapján folyamatosan változik. Ami fontos volt gyermekként, azt felnőttként már elhagyjuk. Hasonlóan az anyagi vágyak is eltűnnek, ha az ember felsőbbrendű ízt tapasztal. A Védák többek között szent mantrákat ajánlanak az elme tisztításához.
 
 
 
 
 
„A legyőzött elme a legjobb baráttá, a nem fegyelmezett pedig a legnagyobb ellenséggé válik.” Bhagavad-gítá 6.6.
 
A komoly lelki élet eljuttatja az egyént a transzcendentális síkra, ahol az anyagi érzékek és az elme többé nem befolyásolja. Az elmét ugráló majomhoz is hasonlítják, természetére jellemző, hogy csapongó és ingatag:
 
„Az embernek határozottan vissza kell térítenie elméjét az önvaló felügyelete alá, bárhová is vándoroljon csapongó és ingatag természete miatt.” Bhagavad-gítá 6.26.
 

Találkozás önmagunkkal: a rácsodálkozás

 
A valódi önvaló megismerésekor kitisztul az ego, hamis ego fogalma. Az ego önazonosság, az én-érzet. A hamis ego révén a testnek hisszük magunkat, férfinak vagy nőnek, fiatalnak, öregnek stb. Az ego lehetővé teszi az egyén számára, hogy téveszmében vagy tiszta tudatban éljen a világban.
 
A tiszta én-tudat, a tiszta ego a lelki tudat. Tudjuk, hogy a külső megjelölések csak a lélekvándorlás során betöltött szerepek, a pillanatnyi helyzet jellemzői. Tiszta, lelki tudatban Isten parányi részeként, de önálló személyként azonosítjuk magunkat.
 
A Bhagavad-gítá és a Bhágavatam pontosan meghatározza a fentebb tárgyalt fogalmak mibenlétét és szerepét. A durva-fizikai, a hús-vér test mellett beszél a finom-fizikai testről, melyhez az elme, az intelligencia és a hamis egó is tartozik.
 
„Egyedül az éri el az igazi békét, aki feladott minden érzékkielégítés utáni vágyat, anyagi kívánságok nélkül él, megvált minden birtoklásérzettől, és mentes a hamis egótól.” Bg. 2.71.
 
„Amíg az intelligenciából, az elméből, az érzékekből, az érzéktárgyakból és az anyagi kötőerők visszahatásaiból álló finom test létezik, addig a hamis azonosítás tudata és a hozzá kapcsolódó tárgy, a durva test is létezik.” Bhágavatam 4.29.70.
 

Hamis önkép a spirituális ösvényen: én és enyém hamis felfogása

 
Ha hibás énkép és téves birtoklásérzet van túlsúlyban, így gondolkodunk: „ez az én testem”, „az én házam”, „az én vagyonom”, „az én országom” stb. A Bhágavatamban olvashatjuk:
 
„Amikor az ember teljesen megszabadul az anyagi vágyak és a mohóság okozta tisztátlanságoktól, melyet az a téves felfogása hoz létre, hogy a testet „én”-nek, a test tulajdonát „enyém”-nek tekinti, akkor elméje megtisztul. Ebben a tiszta állapotban az úgynevezett anyagi boldogság és szenvedés szintje fölé emelkedik.” 3.25.16.
 
Dr. Roberto Assagioli, olasz pszichiáter nagyon érzékletesen írt arról, hogy milyen elképzeléseink vannak önmagunkról. Az önmagunkról alkotott kép annak megfelelően alakul, hogy mi a legfontosabb az életünkben:
 
„Van, aki a testével azonosítja magát (…), van, aki az érzelmeivel, megint mások az elméjükkel, szeretik úgy bemutatni magukat, mint egy intellektuális konstrukciót. (…) Sokan a szerepük szerint, mint „anya”, „férj”, „feleség”, „diák”, „üzletember”, „tanár” stb. Ez az azonosítás csak egy része a személyiségnek. Ideiglenesen lehet kielégítő, de komoly hátránya van. Megakadályozza az igazi én megtapasztalását, az önmeghatározás mély értelmét, azt, hogy tudjuk, kik vagyunk.”
 
A professzor annak veszélyéről is írt, hogy egy téves önazonosítás tragédiába fulladhat, ha a szerep megszűnik. Például egy sportolónál, aki megöregszik, és elveszíti fizikai erejét; egy anya esetében, akinek a gyerekei felnőttek, és magára hagyták. A fellépő veszteségérzés vagy kétségbeesés komoly, fájdalmas kríziseket okozhat. Mindez csupán amiatt, mert nem tudjuk, kik is vagyunk valójában.
 
 

Teszt: Te mivel vagy kivel azonosítod magad? A spirituális identitászavar jelei

 
Ha túlzottan ragaszkodsz anyagi dolgokhoz pl. pénzhez, élvezetekhez, ha nem vagy inspirált spirituális dolgokra, az ok egyszerű: a testnek hiszed magad. Mindez a lelki önazonosítás hiányából ered.
 
„Amint az élőlény újra eredeti, dicsőséges helyzetébe kerül, s az időn és az anyagi energián túli transzcendensben talál boldogságra, nyomban megszabadul az élet két hibás: „én” és „enyém” felfogásától, s tiszta önvalója teljességében megnyilvánulhat.” Bhágavatam 2.9.3.
 
A védikus irodalom ettől visszhangzik: nem a test az énünk
A védikus irodalom számtalan helyen figyelmeztet minket: nem a test az énünk. Minden élőlény egyéni lélek. Ismétlésnek tűnik? Amíg nem eszerint élünk, addig nem.
 
A lélek sajátságos tudattal rendelkezik, az agy csupán eszköz, egy műszer, a lélek tudata működteti. Az anyagi vágyak befolyása a tiszta tudatot befedi, így jön létre a hamis ego, a hamis önazonosítás. Ekkor az egyén nem a lelki önmagát, hanem a testét hiszi önvalónak. Karmái révén különféle testbe kerülhet, s testi adottságai szerint viselkedik.
 
A hamis ego önzéshez, arroganciához, mások kizsákmányolásához, a rajtuk való uralkodáshoz vezet. Mindig okot talál a környezet hibáztatására és a bűnbakkeresésre.
 
 
 
 
A tudatállapot fejlődésével környezetünket és a világ dolgait is másként fogjuk fel. A növényi létre az erősen korlátozott tudatállapot jellemző, az állatok már kevésbé befedett tudatállapotban vannak, de még mindig távol állnak az emberi létforma lehetőségétől. Igaz, a tetteiben, gondolkodásában rendkívül alacsony tudatú emberre is azt mondjuk: állati szinten él.
 
„Amikor az elme és az érzékek az érzéktárgyakhoz vonzódnak az élvezet reményében, az elme izgalomba jön. Annak eredményeképpen, hogy az ember állandóan az érzéktárgyakra gondol, igazi tudata csaknem elvész, akár egy tó vize, amit a partján élő erős nádszálak lassan teljesen felszívnak.” Bhágavatam 4.22.30.
 

Összefoglalás

 
A Védák szerint a durva-fizikai, vagyis a hús-vér test mellett létezik a finom-fizikai test, melyet az elme, az intelligencia vagy értelem és az ego, az énkép alkotja. A lélek eredeti állapotára a szat-csit-ánanda, az öröklét, a tiszta tudat és a tökéletes boldogság jellemző. Az anyagi lét befedi tudását, így alakul ki a hamis ego, az ideiglenes, vagyis hamis önazonosítás.
 
Az élőlény a testi tudatban a hamis ego szerint gondolkodik és cselekszik. A tiszta tudatállapot elérésekor megszűnik a hamis ego. A lélek tudatossága irányítja az intelligenciát, az jó esetben irányítja az elmét. Az elme az érzékek kiszolgálója vagy szabályozója lehet, az érzékek pedig a testet uralják, vagy jó esetben szolgálják.
 
Az érzékek irányítása még csak fél siker. A negatív tartományból eljutottam a 0 pontig. Ekkor mondható el, hogy nem az érzékeim rabja vagyok. A pozitív változás tehát azt jelenti, ha tudatosan, lelki módon én, a lelki lény irányítom az életemet. Felismerve az emberi élet valódi célját, a tiszta, lelki tudat visszaállítását, elérhető a boldogság kulcsa: az Isten iránti odaadó szeretet.

Leave a Comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .