Az adományozás kultúrája a spirituális Indiában

Az adományozás fogalma, avagy az adománykérés filozófiája a védikus tanításokban

Kiben ne volna jelen a segíteni akarás és a nemes ügyek mellé állás igénye? Miért oly jó érzés adományozni? A nemes ügyekre való adományozás és a rászorulók támogatása, adománygyűjtő kampányokkal való segítése belülről fakadó igény. Miért?

A választ Victor Frankl orvos filozófus így fogalmazta meg: az emberi élet kiteljesedése a másokat szeretés képessége és lehetősége.

Kissé hivatalosabban fogalmazva a nonprofit.hu portál a következőképpen definiálja az adományozás fogalmát:

“A magyaror törvények szerint a civil szervezetek korlátlan értékben fogadhatnak el az alapító okiratban megfogalmazott céljaikat és tevékenységeiket támogató hozzájárulást, azaz adományt.

Az adomány lehet pénzbeli vagy tárgyi adomány, illetve szolgáltatás, például felajánlott tanácsadás, képzés, stb. Az adományért cserébe ellenszolgáltatás nem adható, az adományozó nem juthat gazdasági vagy versenyelőnyhöz adománya révén. Ez azért is fontos, mert adományozó nem csak magánszemély lehet, hanem gazdasági társaság is. Az adományfogadás jogi hátterét, az erre vonatkozó adózási szabályokat és adminisztrációs kötelezettségeket külön törvény rögzíti.”

Mi most spirituális oldalról közelítjük meg a támogató szándék és a filantrópia jelentését.

Az adományozás kérése és az adományozás alapvető lelki gyakorlat a hindu kultúrában. Az adományozás lehet anyagi, tárgyi, és talán a legfontosabb: a tettekkel való ügy mellé állás.

Utánajártunk, hogy mi áll a védikus történelemben előforduló adakozási hajlandóság hátterében, és hogy milyen példákat találunk az adományozásra. Érdekes dolgokat fedeztünk fel. Mutatjuk a részleteket.


Tudtad, hogy templomot építünk?

Álmodtunk egy templomot. Mutatjuk, hogyan állhatsz az ügy mellé>> Templomot építünk

A támogatás jelentése
Templomot építünk. Állj az ügy mellé ötleteiddel és bármilyen támogatásoddal>> templomépítés

Az adományok jelentősége a védikus kultúrában

Az adomány vagy támogatás nyűjtása esetén a támogató és a támogatott is spirituáli előnyökhöz jut. Az adományozó hála formájában áldást kap a támogatottól. A támogatott pedig az isteni gondviselést látja a támogatásban.

A hindu szentírásokban az adomány szanszkrit megfelelője a dána kifejezés. Az adományozás fontossága és szükségszerűsége több helyen is kifejtésre kerül. Miként az adományozás őszinte és etikus vonásairól is. Másként az adakozónak nem hoz spirituális eredményt − mondja a Garuda Purána.

A Dharmasasztra a dharma, az élet kötelességeivel kapcsolatos utasításokat tartalmazza. A dána (दान, „adomány”) az ősi indiai oktatási rendszer részét képezte, hatással volt az ember belső és külső életére egyaránt.

A társadalom minden tagjára vonatkozott, elsősorban az oktatás és az ételadás területén vált jelentőssé. Hangsúlyozták előnyét mind az ajándékozó, mind a befogadó számára.

Az ajándékozás tényét mindig spirituális és szent kötelességnek tekintették, amely a kegyesség, a kegyelem és a magasabb erkölcsi szinten alapszik.

Mi az igazi adomány?

Nem azt kérik tőlünk, hogy mondjunk le a fizetésünkről vagy a házunkról, csupán a birtoklás érzéséről. Az Isopanisad 1. mantrája is rámutat arra, hogy minden Krisna tulajdona:

„A világegyetemen belül az Úr gyakorol hatalmat minden élő és élettelen felett. Ő a birtokosa mindennek. Ezért az embernek csupán azon szükségszerű dolgokat szabad elfogadnia, melyek az ő számára vannak félretéve. Minden mást kerülnie kell, jól tudván, hogy azok kihez tartoznak.”

Éljünk egyszerűen, s ha támogatni tudunk valamilyen Istennek tetsző dolgot, érezzük magunkat megtisztelve. Kitüntetés, ha részt vehetünk benne, s örömmel tegyük meg. Bármit is adunk, nincs értéke, ha vonakodva válunk meg tőle.

Az adomány nem alamizsna, és nem a számunkra feleslegessé vált dolgok továbbadása. Az ember nem várhat cserébe semmit, ellenkező esetben nem mondható adománynak. Az adományozónak mentesnek kell lennie minden tétovázástól. Az Istennek tetsző adományokat vimala-danának, tiszta adománynak hívják, mely oldja a szamszara béklyóját.

Míg a danát általában egy személynek vagy családnak adják, a hinduizmus a jótékonykodásról vagy a közhasznú célú adományozásról is beszél. Ennek célja nagyobb projektek, például templom, vendégház, oktatási létesítmény építése, ivóvíz vagy öntözőkút kialakítása, fák ültetése.

A legnagyobb adomány

A legnagyobb adomány élvezői mi magunk vagyunk. Mindenünk, amink van adomány. A belélegzett levegő, az elfogyasztott élelem, a testünk, sőt maga az életünk is.

Garuda Purana szerint az egyik legnagyobb adomány földet kínálni, vagy oktatást nyújtani a rászorulóknak. Vagyis testi és lelki táplálékot adni.

A jótékonyságot az egyik legnagyobb erényként dicsérik. A hindu imákban megtalálható az a fohász, mely azt kéri: olvadjon meg a fösvény, önző emberek szíve, hogy megosszák vagyonukat másokkal.

Krisna a legbőkezűbb adományozó

A nemes lelkű ember számára az adakozás természetes, hiszen még maga Isten is állandóan és bőkezűen adja az élőlényeknek az élethez szükséges dolgokat. Sőt, Krisna ebben is a legnagyobb, Ő a legbőkezűbb adományozó.

Aki ezt felismeri, mindig hálás – maga a hála érzése is egyfajta adakozás. Az ilyen ember azzal az érzéssel él, hogy bármi is történik az életében, az a Legfelsőbb törvényeinek és/vagy kegyének köszönhető. Megérti, hogy minden Isten ajándéka, és Krisna mindig is jót kíván nekünk.

Aki ráébred arra, hogy Isten szolgája, annak minden tette felajánlás. Ha mindenki ezzel a hozzáállással tevékenykedne, akkor valóban megvalósulna a vasudaiva kuṭumbakam, a világ egy család eszménye.

Mindenki ugyanazon cél érdekében működne. Isten szolgájának lenni pedig magasztos állás, nem olyasmi, amiben alacsony önbecsüléssel kell küzdeni.

Adományozás idézetek

A Visnu-purána és a Srimad Bhágavatam is leírja azt, amikor Vámanadévként, koldus bráhmana fiúként maga Visnu jelent meg Bali Maharádzs előtt. Csekélynek látszó adományt kért, ami − mint kiderült − isteni léptékkel a király összes vagyona volt. Bali Maharádzs meghódolt, mindenét átadta, s ezzel elnyerte az Úr transzcendentális kegyét. Fontos szempont, hogy még maga a Legfelsőbb is betartotta az etikus törvényt. Kért!

„Azért kérte ezt a királytól, mert egyetlen feljebbvaló sem veheti el kérés nélkül senki jogos tulajdonát.” Bhágavatam 2.7.17.

támogatás vagy adomány idézetek

Brihadaranyaka Upanishad https://hinduizmus.hu/vedak/upanisadok az 5.2.3. versében kimondja, hogy a három sarkalatos erény: az önszabályozás (damah), az ahimsza, vagyis együttérzés, a minden élőlény iránti szeretet (daya) és az adományozás (dana).

Az okos ember tisztában van azzal, hogy a jólét előző élete jótetteinek eredménye. Tudja, hogy minden anyagi ideiglenes, de nem azért adományoz, hogy visszakapja. Miként a Rig-véda 10. könyvének 117. himnusza mondja:

„A gazdagság eljut hol az egyikhez, hol a másikhoz, mint ahogy a szekér kerekei mindig forognak.”

Tirukkural, a hinduizmus dél-indiai klasszikusa, a jótékonyságot is tárgyalja. Eszerint az erényes élethez és a boldogsághoz jótékonyságra van szükség:

„A rászorulónak való adományozás valódi szeretet, minden más adomány valamilyen megtérülésre számít.” 23. fejezet
„Semmit sem adni, nyomorúságos lelkiállapot. A hatalmas gazdagság átok lehet annak, aki nem ad az arra érdemeseknek.” 101. fejezet

A hindu szentírások tíz nijamájának vagy erényes cselekedetének listáján az önzetlen adakozás a harmadik. A Bhágavatam pedig a Legfelsőbb elérésének egyik segítőjeként jelöli meg:

„Krisna odaadó szolgálatát adományozással, szigorú fogadalmakkal, lemondással és tűzáldozatokkal, mantrázással, a Védák szövegeinek tanulmányozásával, a szabályozó elvek betartásával és sok más áldásos tett végrehajtásával lehet elérni.” 10. 47.24.

A hindu templomok karitatív intézményekként is szolgáltak. Az adományok egy részét a bajba jutott emberek etetésére, valamint közhasznú projektek finanszírozására használták fel.

„Soha nem hagytam el azt a személyt, aki ételt ad az éhezőknek.” Jadzsurvéda 2.8.8.3.

„Ezért az embernek bőkezű ajándékokkal, figyelemmel, valamint barátságos viselkedéssel és azáltal, hogy mindenkit egyenlőnek lát, ki kell engesztelnie Engem, aki Önvalójukként ott lakozom minden teremtményben.” Bhágavatam 3.29.27.

A Bhagavad-gítá az Isten-tudatos adományozásra fekteti a hangsúlyt. Nem tekinthetünk Istenre úgy, mint aki a mi bőkezű ajándékainkra szorul. Az adakozás az ember saját lelki életét segíti. Krisna több versben is említi:

„Ajánld fel Nekem mindazt, amit cselekszel, eszel, elajándékozol, valamennyi vezekléseddel együtt!” 9.27.
„az áldozat, adományozás és önszabályozás tetteiről sohasem szabad lemondani.”18.3.
„Az áldozás, adományozás és vezeklés tetteit nem szabad feladni, sőt mindig végre kell hajtani azokat. Tény, hogy mindhárom tisztítóan hat még a nagy lelkekre is.” 18.5.

A Bhagavad-gítá arra ösztönzi az embereket, hogy mások jóléte érdekében, önzetlenül cselekedjenek.

A kötőerők szerinti adományozás a Gítában

A Bhagavad-gítá 17. fejezetének 20-22. verse pontosan jellemzi az adományozás minőségét. Az élőlény a három guna, kötőerő szerint cselekszik, ez alól az adományozás sem kivétel:

„A kötelességből, helyes időben és megfelelő helyen, érdemes személynek adott ajándékot, amely mentes az ellenszolgáltatás reményétől, a jóság minőségében végzett adományozásnak kell tekinteni.
A viszonzás reményében, gyümölcsöző eredményekre vágyva, vagy kelletlenül végzett adományozásról azt mondják, hogy a szenvedély kötőerejébe tartozik.
A nem megfelelő időben, rossz helyen, méltatlan személyeknek, tisztelet nélkül, megvetéssel történő adományozás a tudatlanság kötőerejében van.”

Adományozás a Mahábháratában

A Mahábhárata Adi Parva 91. fejezete kimondja, hogy az embernek először becsületes eszközökkel kell gazdagságot szereznie, majd jótékonykodnia kell.

Az Anushasana Parva az 58. fejezetében a dána egyik formájaként az állami projekteket mutatja be. Az emberek és a szarvasmarhák ivóvíztartályainak építését, mint az adományozás nemes formáját, közterek megvilágítására szolgáló lámpák felállítását, gyümölcsösök telepítését, vagy az utak melletti fák ültetését, amelyek árnyékot és gyümölcsöt adnak az utazóknak.

Szintén a Mahábháratában (XIII.59.), amikor a haldokló Bhisma átadja Yudhishthira császárnak a kormányzás tudományát, a legmagasabb szintű és legjobb ajándékként azt jelöli meg:

„melyet az ajándékozó anélkül ad, hogy a továbbiakban még gondolatban sem tartja azt saját tulajdonának”.

Adományok fogadása és felajánlása a tanításokban

A hiteles szövegek pontosan elemzik az adományok felajánlásának és fogadásának módját is. Az adományozónak nem szabad semmit várnia adománya ellenében, tette akkor a leghatékonyabb, ha örömmel teszi. Soha nem javasolják a méltatlan számára végzett jótékonykodást.

A Garuda Purana kimondja, hogy az a személy, akinek nincs tudása vagy kitartása, ne fogadjon el adományt. Adományt csak a megfelelő személynek szabad adományozni.

Egy tanult brahmanának tanítóvá, pappá és az adomány elfogadójává kell válnia. A közéletben csak a hiteles személy hivatott adomány elfogadására. A védikus időben ilyen volt a király brahmana tanácsadója. Nem kapott fizetést, így nem volt megvesztegethető, adományokból élt. Lelki felvilágosodottságuk alapján ajánlottak fel nekik adományt.

A királyok is adományoztak. Az pedig fedezte az emberek minden szükségletét, így az elégedett polgárok sohasem lázadtak a király ellen. Nem volt szükség arra, hogy megváltoztassák a monarchia rendjét.

Tárgyi adományozás vagy pénzbeli támogatás?

A tárgyi adomány felajánlás is nagyszerű felajánlás lehet. A hindu etika megkülönbözteti a daksinah – ellenszolgáltatás, ajándék, és a dána – adomány fogalmát.

Az első olyan tárgyi vagy pénzbeli adományozás, mely valamilyen szolgáltatás ellenértéke. Az asramban élő tanítványok valamilyen ajándékkal köszönték meg mesterüknek a tanítást. A védikus szertartást végző papnak fizetett ellenszolgáltatás is daksinah.

Annak idején pénzügyi támogatást jelentett a tehenek vagy a föld adományozása. A jótékony célok támogatása, mint menedékházak létrehozása. A 19. századig Thanjavur királyai arról voltak híresek, hogy chatramokat, vendéglátó és zarándokközpontokat hoztak létre. A gyarmatosítás megjelenésével az angolok ezt betiltották.

Raja Sarfoji, Thanjavur utolsó szuverén uralkodója 10 nyelven beszélt, köztük volt a latin, francia, német, dán, görög és a holland is. Több indiai és a szanszkrit nyelv tudósaként ismerték. 1801-ben a brit tisztviselőknek írt levelében arra kérte őket, hogy biztosítsák a zarándokközpontok további fennmaradását. Bármi is történjen az államával, a vendéglátásnak ezt a hagyományát ne szüntessék meg. A britek elutasították − ezt a nagyszerű hagyományt az erőforrások pazarló felhasználásaként fogták fel!

Adományozási kultúra a modern Indiában

Indiában az adományozási kultúra mind a mai napig jól működik. Például néhány szakképzett hindu orvos és sebész ingyenes orvosi ellátást nyújt a hét bizonyos napjain. Több templom és hindu egyesület segít a természeti katasztrófák idején. A gujarati földrengés áldozatainak rehabilitációjára is gyűjtöttek pénzt.

Van egy lista, mely feltünteti India 10 leggazdagabb milliárdosát, akik a pénzt társadalmi célokra adományozzák. Elsődleges területük az oktatás, az egészségügy és a munkahelyteremtés. Jellemző, hogy sok esetben a családi vállalkozások nemzedékről nemzedékre szálltak, és az adományozás szellemét is átörökítették.

Jamsetji Tata a Tata Trusts, a világ egyik legismertebb vállalatbirodalmának alapítója, „az indiai ipar atyja”volt. Ő építtette a Tadzs Mahal Palotát Mumbaiban. Korábban nem engedték be a város egyik előkelő szállójába, mert az „csak fehéreknek” volt fenntartva. Jamsetji Tata tehát létrehozta saját luxusszállóját, mely az India-kapura és az Arab-tengerre néz. A Tata-csoport évtizedek óta az ország legnagyobb adományozói közé tartozik.

Azim Premji 2019-ben a világ egyik legnagyobb filantrópja címet kapta. A szoftvermágnás régóta adja vagyonát karitatív projektekre. 2013-ban ő lett az első indiai milliárdos, aki aláírta azt a kezdeményezést, amely arra ösztönzi a gazdag embereket, hogy vagyonuk felét ígérjék jótékony célra.

Mukhesh Ambani, a Reliance Industries elnöke a második a milliárdosok listáján. Róla azt olvashatjuk, hogy az Úr Krisnát imádja. Fia hírességekkel teli esküvőjén is Krisna szobra állt a rendezvény területének fókuszpontján. A rendkívül gazdag Ambani családról azt írták, hogy vaisnavák és szigorú lakto-vegetáriánusok. A családfő amikor Keralát monszun árvíz sújtotta, 71 milliót adományozott készpénzben. Ez csak egy a sok közül, ma őt tartják az egyik legaktívabb indiai filantrópnak.

A másik leghíresebb adományozó család a Birla család. Őket érdemes külön cikkben, kicsit részletesebben megnézni! A történet 1970-ben kezdődött, amikor az akkori Birla sarj azt álmodta, hogy a család üzleti birodalma mindaddig nem omlik össze, amíg ők templomot építenek.

Adományok fogadásának felelőssége

Az adományok elfogadásának felelőssége kapcsán elsősorban az átláthatóság jön szóba. Az adományok kezelésének etikája szerint csakis arra lehet költeni a pénzt, amire az adományozó szánta. Ha nem jelölte meg konkrétan, akkor annak a projektnek valamely részét lehet támogatni, amit az adomány címzettje képvisel.

A szentírások sem javasolják az erőn felüli adományozást. Ezt maga a megajándékozott sem fogadhatja el, ha tudomása van róla. Ez is a tiszta, nyílt elszámolás része.

„A művelt bölcsek nem dicsőítik azt az adományozást, amellyel az ember saját létfenntartását veszélyezteti. Az adományozás, az áldozatok, a lemondások és a gyümölcsöző tettek végzése csak azok számára lehetséges, akik képesek arra, hogy megkeressék a kenyerüket. Akik nem tudják fenntartani magukat, mindez nem lehetséges.” Bhágavatam 8.19.36.

Mennyit adjunk? Ha mást nem tudunk, a munkánkat

Az írások soha nem határozzák meg az adomány nagyságát, hiszen annak önkéntesnek kell lennie. Kivételes példa Rúpa Gószvámi esete. A 15-16. sz. fordulóján élt, a vaisnava hagyomány filozófusa és egyik legkiválóbb lelki tanítómestere volt. Még szerzetesi fogadalma előtt, fiatalemberként, testvérével együtt a ramakeli Husain sah minisztere volt. Később otthagyta minden világi kötöttségét, és teljesen Istennek szentelte magát.

A saját példájával tanított bennünket arra, hogy vagyonunk felét adjuk Isten szolgálatára, huszonöt százalékát tartsuk meg saját magunknak, a fennmaradó részt pedig költsük a családunkra.

A kapzsiság, a vagyon felhalmozása ellentétes a dharma, az igazságos élet elvével . A Bhágavata Purána kijelenti, hogy magánszemélyként nincs jogunk többet követelni, mint ami alapvető céljainkhoz szükséges. A Mahábhárata azt javasolja, hogy vagyonunk egyharmadát filantróp célokra fordítsuk.

A mai gazdasági helyzetben ez az arány szinte lehetetlen, de élete során biztosan tud minden ember valamennyit jótékony célra adni. Ha mást nem, a saját idejét, erejét, közhasznú munkában való részvételre. Ez jelenti a tettekkel való ügy mellé állást.

Összegzés

A hinduk számára a dána, az adakozás az ember dharmájának, vallási kötelességének fontos része. A szentírások is ezt hangsúlyozzák, hozzátéve, hogy egy önmegvalósított személy soha nem képzeli birtokosnak magát. Mivel tudja, hogy minden Istenhez tartozik, élete egyszerű fenntartása mellett az Ő szolgálatában használja az anyagi javakat. Az Isopanisad 1. mantrája is rámutat arra, hogy minden Krisna tulajdona.

Leave a Comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .