Gaura Purnima, Chaitanya Mahaprabhu születésnapja

Gaura Purnima, Chaitanya Mahaprabhu megjelenése

Gaura Purnima ünnepen Csaitanya Maháprabhu alászállását ünneplik a vaisnavák. Csaitanja Mahaprabhu az odaadó hívő minden szent tulajdonságával alászállt isteni avatár, hogy megmutassa nekünk az élet célját. A mai kor emberének adott kivezető utat a születés és halál állandó körforgásának rabságából. Megjelenési napja az év egyik legfontosabb ünnepe. Főleg a gaudija vaisnavák számára, akik Csaitanja Mahaprabhuban, az „arany avatárban”  Krisnát imádják.

Chaitanya Mahaprabhu megjelenése

Chaitanja Mahaprabhu az év harmadik teliholdján, Nadia városában, napnyugta után jelent meg, a Gergely naptár szerint 1486. február 18-án. Születésekor a Hold elsötétült, majd az emberek, mint általában ilyen alkalmakkor, rituális fürdőt vettek a Bhagirathiban, miközben hangosan kiáltották:

Haribol, Haribol! – Mondd Hari, mindenki mondja: Hari!

Jagannath Misra a védikus elveket követő brahmana és Sachi Devi, az áldott édesanya gyermekeként jelent meg, hogy az embereket a tiszta istenszeretet útjára segítse. A hangos éljenzés is azt az örömöt fejezte ki, mely eltöltötte a szíveket.

Mahaprabhu gyönyörű gyermek volt. Nilambar Chakravarti, a neves asztrológus már az első napokban kijelentette, hogy a kisfiú nem közönséges ember, nagyszerű személyiség lesz; ezért a Visvambhar nevet adták neki. Ez Visnu egyik neve, jelentése: Az, aki az isteni fényre vezet.

Később, szerzetesi beavatásakor kapta a Krisna Chaitanja (Csaitanja) nevet, mely az Istenről való tudatosságra, a Krisna tudatra utal. A Mahaprabhu jelentése: kimagasló tanító. Így tündökölt Csaitanja Maháprabhu, az istenszeretet ragyogó lámpása. Azóta is árasztja kegyét, az elesett emberek általa, tanításának követése által remélhetik a szabadulást.

Gaura Purnima fesztiválja

Gaura Purnima napján számtalan templomban énekelnek egész nap. Csaitanya életével kapcsolatos történeteket mesélnek. Vannak, akik Csaitanja Mahaprabhu rendkívül magas szintű filozófiáját tanulmányozzák, mások a híveivel eltöltött szeretetteljes napokat idézik.

Gaura purnima idézet - Chaitanya Maháprabhu Siksástakam

Csaitanja Mahaprabhu mindenkit arra ösztönzött, hogy kövesse az egyszerű élet, magas szintű gondolkodás életelvét. Hirdette, hogy semmilyen anyagi tulajdonság nem szükséges a lelki tisztuláshoz, bárki – anyagi háttértől vagy képzettségtől függetlenül – felébresztheti a szívében szunnyadó istenszeretetet. Ennek a mai korban a leghatásosabb eszköze Isten szent neveinek zengése, a Hare Krisna mantra szívbéli meditációja.

Gaura Purnima jelentése

Gaura Purnima jelentése: Aranyló telihold. Ez a szókapcsolat Csaitanyára való utalás, hiszen aranyló testszínnel telihold éjszakáján jelent meg. Ez a kifejezés egyben reményt adó bíztatás is, hiszen azt sugallja, hogy az Úr mindenkit megáld: magasztos tanítása hűvös és gyógyító holdsugár az anyagi vágyak tüzében szenvedő lelkek számára.

Az ünnep egész napos. A fesztivál böjttel kezdődik, ez megkönnyíti a szellemi ráhangolódást. Holdfeljövetelkor hatalmas kirtan, közös éneklés köszönti az Urat, majd szétosztják a felszentelt ételt.

Leave a Comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .