felajánlás sikertörténetek

Felajánlás sikertörténetek a védikus irodalomban

Összegyűjtöttünk néhány védikus felajánlás és szponzoráció sikertörténetet. Az embernek el kell sajátítania a helyes felajánlást, épp úgy, mint a szponzoráció és egyéb felajánlás helyes elfogadásának módját. Nézzük, mit üzennek a ma emberének a régmúlt események!

A felajánlás lényege a Védák szerint

A hindu szentírások gyakran hoznak tanító példázatot, mert a mai kor emberének egy-egy történet sokkal emészthetőbb, mint a filozófia sorai. Ugyanakkor a Védák magas szintű mantrái között, a Bhagavad-gítá verseiben is rendszeresen felbukkan a felajánlás vezérelve.

Az Istennel szembeni állandó hála kifejezésére külön szanszkrit szó létezik, a „prasadabuddhi”. Azt jelenti, hiszünk abban, hogy minden a Legfelsőbb ajándéka, és mindaz, amit kapunk, az Ő kegyének köszönhető. Az ilyen fejlett tudatállapot elégedettséget és félelemnélküliséget eredményez. Az ember csak így tud békében élni önmagával és környezetével.

Az ilyen ember tudja, bármi is történjen, az földi életének tanulási szakasza, de Krisna megóvja őt. Ez a szeretetteljes meghódolás a legszebb felajánlás, amit az ember Istennek adhat – hiszen minden más az Ő tulajdona.

Raikva Muni tanítja a királyt − dombormű a dél-indiai Rámesvaramban
Raikva Muni tanítja a királyt − dombormű a dél-indiai Rámesvaramban

Janasruti király és a kocsihajtó esete

A Chandogya Upanisadban (4.1-2.) érdekes beszámolót találunk Janashruti királyról és Raikva Muniról, a bölcsről. Az uralkodó nagylelkű felajánlásairól és emberbaráti tetteiről vált híressé. A madarak és a vadállatok nyelvét is elsajátította. Egy éjszaka palotája felső szintjén pihent, amikor két hattyú repült el mellette. Hallotta beszélgetésüket. Az első így szólt:

− Nem látod azt a fénysávot, amely Janashruti királytól származik? Vigyázz, nehogy átrepüld hírnevének lángoló fényét, mert megéget. Nincs nála híresebb adományozó.

A másik hattyú tiltakozott:

− Úgy beszélsz, mintha ez a Janashruti dicsőbb lenne, mint Raikva! A királyt a hírnév hajtja, dicséretre vágyik.

Az első hattyú megdöbbent:

− Ki ez a Raikva, akit csak szekeresként ismernek, és kiválóbb, mint a nagy Janashruti?

A két hattyú már messze járt, a király pedig nyugtalan lett. Raikva neve kísértette: „Meg kell találnom ezt az embert, akit nem ölel körül a hírnév, de aki békében van önmagával és a világgal.”

Janashruti király elszántan kutatott utána, s amikor megtalálták, gazdag felajánlással kereste fel:

− Kérlek, fogadd mindezt, és cserébe adj nekem spirituális tudást.

Raikva Muni egy szekér alatt lakott, de határozottan elutasította:

− Vedd vissza mindet! Az önvaló ismerete nem eladó!

Janashruti még kétszer próbálkozott, mindig nagyobb vagyont tett Raikva lábai elé, hogy a bölcs megtanítsa neki a létezés magasabb igazságait. Raikvát nem inspirálták az ajándékok, még az sem, hogy a király gyönyörű lányát hozzáadta volna feleségül. Végül így szólt Janashruti:

− Kérlek, áldj meg engem azzal, hogy ezt a falut az asramod helyévé teszed. Ó, bölcs, légy irgalmas, kérlek, oktass engem imádott istenségedről.

Raikvát meghatotta Janashruti kitartása és őszintesége. Aki e két erény birtokosa, az tökéletesen alkalmas arra, hogy kiváló tanítvány legyen. Raikva hát tanítani kezdte a királyt. Elmagyarázta az elme fegyelmezésének szükségességét, és annak fontosságát, hogy meglássa a lelket mindenben.

– Ó, király! Az egész összetett teremtésben minden egy eszköz, ami munkáját a Lélek parancsára végzi. Ne légy büszke és hiú az általad kiosztott felajánlásokra. Adj nagylelkűen, de ne önzőn. Adj szabadon, ne a hírnév miatt. Adj, de ne úgy, mint ami a tiéd, hanem ami olyasmi, melyet a Lélek adott neked másokért. Aki látja ezt az igazságot, látnokká válik, őt nem kínozza többé az anyagi élvezetvágy.

Rantideva király története

A Rig-véda, a Srímad Bhágavatam és a Mahábhárata is elmeséli Rantideva király történetét, aki nagylelkűségéről volt ismert. A legtöbb hindu számára ő az önzetlen felajánlás egyik legfőbb példaképe.

Amikor éhínség volt Rantideva királyságában, az uralkodó kiosztott népének minden tartalék élelmiszert. Ő maga 48 napig böjtölt, amíg egész népét meg nem ette. A jóléte miatt aggódó minisztereinek megjegyezte:

„Nem imádkozom az Istenség Legfelsőbb Személyiségéhez a misztikus jóga nyolcféle tökéletességéért, sem azért, hogy megszabaduljak az ismétlődő születéstől és haláltól. Csupán szeretnék az élőlények között maradni és elszenvedni minden gyötrelmet értük, hogy ők megszabadulhassanak a kínoktól.” Bhágavatam 9.21.12.

A 49. napon, amikor egy kis ételt akart magához venni, egy szegény és éhes brahmana érkezett a küszöbére, ételt koldult tőle. Rantideva minden élőlényben látta Visnut, ezért tisztelettel felkínálta neki szegényes eledelét.

Amikor a vendég távozott, Rantideva elosztotta az étel maradékát családtagjai és saját maga között. Ekkor egy sudra, toppant elé, szintén ételt kért. Rantideva megetette, de ismét megjelent valaki, még a sudránál is alacsonyabb szinten élő csandala a kutyáival. Ők kapták meg a maradékot. Utoljára egy még elesettebb ember az ivóvizét kérte el, és a nagylelkű király odaadta.

Rantideva Istent, látta minden élőlényben, és szenvedéseiket és fájdalmaikat a sajátja elé helyezte. Mindig Visnura gondolva, önzetlenül szolgálta azt, aki segítségét kérte. Előtte a maja, az illúzió teljesen szertefoszlott, pontosan úgy, mint egy álom. Az együttérzéséért és minden élőlény iránti szeretetéért Rantideva végül elnyerte jutalmát.

A Taittiriya Upaniṣad 1.11. a szeretet és az felajánlás törvényeiről írja:

„Adj hittel, ne hit nélkül. Adj bőven, ne szegényesen. Tudd, hogy a szeretet nem adása bűn. Adj együttérzéssel.”

Az ókori Indiában minden uralkodónak, maharádzsnak radzs-dharma, vagyis királyi dharma, erkölcsi kötelesség volt az emberek jólétéről gondoskodni. Nem csak a béke, az igazságosság, a szellemi jólét biztosítása is ide tartozott.

Történet Sveta királyról, akinek egyszer szemetet kellett ennie

A bölcs Agastya egy gyönyörű tóparton meditált. Hirtelen különös dolgot látott. Egy szekér leereszkedett a mennyből. Gyönyörű ruhákba és ékszerekbe öltözött király szállt le róla. A bölcs megdöbbenve látta, hogy a király éhesen a tóparti szemetet kezdte enni. Agastya kíváncsian kérdezte:

− Miért eszed ezt a szemetet? Miért kellett lejönnöd a földre, hogy ezt tedd?

A király így válaszolt:

− Tisztelt bölcs, elmondom hát történetemet, miért vagyok kénytelen megenni ezt a szemetet. Előző életemben a jó Sveta nevű király voltam. Minden alattvalómról gondoskodtam. Megbizonyosodtam arról, hogy királyságomban mindenki boldog. Sok felajánlást tettem, de ételt soha nem ajánlottam fel.

Halálom után, bár a mennybe kerültem, azt a tanítást kaptam, hogy csak azokat a dolgokat élvezhetem, amelyeket a földön megosztottam másokkal. Mindaddig csak szemetet ehetek, amíg el nem mondhatom szomorú múltamat egy bölcsnek. Akkor megszűnik ez a karmám,  tetteim negatív visszahatása. Szent bölcs, rájöttem a hibámra. Megértettem, hogy nem szabad fukarnak lennünk, ha lehetőségünk van segíteni másokat.

Karna felajánlása
Karna és Arjuna a kuruksetrai csatában

Karna felajánlása

Egy nap, Arjuna panaszkodott barátjának, Krisnának:

− Bár a barátod vagyok, mégis Karna jótékonykodását dicséred. Pedig én is segítséget adok az embereknek, amikor kérik.

Krisna, a Legfelsőbb mindig megóvja híveit a büszkeségtől és a dicsekvéstől. Csak ennyit válaszolt:

− Igen, a barátom vagy. De nem hiszem, hogy összehasonlíthatnád Karna felajánlást osztó képességét a tiéddel.

Abban a pillanatban egy zaklatott brahmana érkezett:

− Uram, a feleségem meghalt. Szegény vagyok és szantálfára lenne szükségem a hamvasztásához.

Arjuna elküldte szolgáit, hogy hozzanak szantált a boltjaikból, de azok üres kézzel tértek vissza, kifogytak az illatos szantálból. Arjuna sajnálkozva közölte a brahmanával, aki nyomban a felajánlásairól híres Karna palotája felé indult. Krisna és Arjuna követte. Karnától a brahmana ugyanazt a választ kapta, mint korábban, de amikor éppen távozni készült, Karna felkiáltott:

− Várj! A palotám tartógerendái szantálfából készültek.

Mindenki döbbenten figyelte, amint Karna levágta palotája egy részének gerendáit, és az a szárny azonnal összeomlott. A szegény brahmana hálásan megköszönte Karna nagylelkűségét. Arjuna szégyellősen lehajtotta fejét, Krisna pedig ennyit mondott:

− Most már tudod, miért dicsérem mindig Karna jótékonykodását. Aki adni akar, mindig megtalálja a módját, hogyan adhat.

Leave a Comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .